Kokas Dóra zenész családba született, ahol mindig is körülvette a zene szeretete. Hétéves korában vett részt első csellóversenyén, és azóta olyan eredményeket tudhat magáénak szólóban, mint a 2017-es Hamburg Debut Nemzetközi Csellóverseny 1. díja, a 2016-os Nemzetközi Brahms Verseny 2. díja, vagy a 2014-es Pablo Casals Nemzetközi Csellóverseny két különdíja. 2016-ban diplomázott a Zeneakadémián, ahol Perényi Miklós volt a mestere. Jelenleg a londoni Razumovsky Akadémián Oleg Kogan osztályában tanul. Fiatal kora ellenére Kokas Dóra rendkívül tapasztalt kamarazenész, tizenhét évesen kezdett vonósnégyesezni a Kelemen Kvartett csellistájaként, amellyel többek között olyan versenyeken nyertek első helyezést, mint a világ egyik legnagyobb kvartett megmérettetéseként számon tartott Premio Paolo Borciani Verseny vagy a Pekingi Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Bár 2015-ben úgy döntött, hogy egy időre kilép a Kelemen Kvartettből és az egyéni, szóló karrierjére koncentrál, a kamarazene azóta is főszerepet játszik az életében. Kamarazenészként olyan partnerekkel játszott és játszik rendszeresen együtt, mint Joshua Bell, Pekka Kuusisto, Nicholas Altstaedt, Maxim Rysanov, Vilde Frang, José Gallardo vagy Frankl Péter. Játszott már a hamburgi Laeiszhalle, a Wigmore Hall, a berlini Konzerthaus, a Berlin Philharmonie vagy a Salzburgi Mozarteum színpadán, a legerősebb szálak mégis a Zeneakadémia Nagyterméhez kötik.
|